Honnan tudom, hogy a Feng Shui Működik?

Feng Shui oktatás, és képzés

Egyszerű! Magam voltam a kísérleti nyulam. Magamon, és a családomon kezdtem kísérletezni, egy 1998-ban ajándékba kapott könyvből.

Ha te is próbáltál már könyvből Feng Shuizni, gondolom, nem lepődsz meg, ha elárulom, hogy ez nem jött be. Ugyanis olyan zűrzavart és káoszt teremtettem magam, illetve magunk körül, hogy sikerült elválnom, összeveszni a családommal, hitelcsapdába sodródni, és bőven akadtak konfliktusok is a munkahelyemen.

Persze, ezért nem a rosszul értelmezett Feng Shui a felelős, ő csak partnerem volt abba, hogy mindnet, ami akkor éppen zajlott bennem, a térben is megjelenítsem, és így hozzájárult a fentiek megvalósulásához.
Mindez persze elkerülhető lett volna, ha birtokában vagyok azoknak az apró trükköknek, nüánszi különbségeknek, finom eltéréseknek, ami elválasztott akkor még a Feng Shui sikeres alkalmazásától.

Mára szerencsére már átvettem az irányítást az életem felett, és az életem minden területére egyformán tudok fokuszálni, így megteremtve az egyensúlyt a hétköznapjaimba.

Sokan vannak, akik sikeresek az életük egy- egy területén. Remek karrier, pocsék párkapcsolat. Jó anyagi körülmények, önmarcangoló gyermektelenség. Boldog családi élet, hitelcsapda, és szegénység.

A terv az, hogy az életednek ne csak bizonyos területei működjenek, hanem minden életterület, egyformán hangsúlyos, és jól funkcionáló legyen.

Sajnos, ehhez nem tudok adni egy varázslámpát, aminek, ha megdörzsölöd az oldalát, előjön Dzsini, és teljesíti a kívánságaidat. Ellenben át tudom neked adni azokat a titkokat, aminek segítségével megvalósíthatod az álmaidat. Azt szeretném, ha a Feng Shui a te életednek is a részévé válna, hogy a gazdagság, a boldog párkapcsolat, a gyermekáldás, az egészség, és bármi, amire törekszel, az életedben valósággá váljon.

Tudom, hogy ez nem utópia, reális vágy, feltéve, ha te is partner vagy ebben. Ha a szándékod elég erős, az Isten sem állít meg, hogy megvalósítsd mindazt, amit akarsz.

És, hogy ez hogyan fog megvalósulni? Például: olyan helyzetekben is meglátod a lehetőséget, ami eddig elkerülte a figyelmedet. Felfedezed, hogy hogyan tudod elérni, amit akarsz, okosabban, nem keményebb munkával. Mindezekre a válasz a Feng Shui módszertanának alkalmazása. Ha megfelelően alkalmazod a módszert, a csoda megtörténik a te életedben is.

A könyvek, DVD-k nem hozták meg az áttörést az életembe, amit a Feng Shui ígért. Bár nagyon nehéz anyagi körülmények között éltem 2008-ban, mégis úgy döntöttem, hogy beiratkozom egy Feng Shui mesterképzőbe. Ez akkoriban 300.000,-Ft-ba került, és nagyon nehezen tudtam összegyűjteni a képzés árát. A vizsgáim után további két évig az oktatóm mellett maradtam önkéntesként, hogy tovább mélyítsem a tudásomat. Egyedül, nagyon nehéz ezzel a tudománnyal jól boldogulni, és sikereket elérni.

A Feng Shui számomra rengeteg pozitív változást hozott. Szinte a megszállottjává váltam, és rengeteget agyaltam azon, hogy hogyan lehetne minél szélesebb körben, és főként hatékonyan elterjeszteni ezt az ősi tudást. Az „Isteni szikra” az internetnek köszönhető, hiszen az online képzéseim – ami legyőz országhatárt, kényelmes, megspórol útiköltséget, állandóan elérhető oktató felületet biztosít, bárki számára, bárhonnan elérhető, stb – a világhálónak köszönhetően valósulhatnak meg. Ez az a lehetőség, ami biztosítja, hogy több mint 1000 ember tanulta végig az eddigi 5 különböző online képzéseimet.

Tudod, hogy mi az a 10 legfontosabb probléma az életben, amire jó stratégiai megoldás az ügyfeleim szerint a Feng Shui?

  1. Növeld az életedben a pénz mennyiségét, hogy nőjön az életszínvonalad
  2. Rátalálj a szerelemre, a boldog párkapcsolatra
  3. A karriered előremozdítására
  4. A kapcsolatok javítására
  5. Megtapasztald az életedben a békét, egységet, és harmóniát
  6. A teremtő erőd, a kreativitásod fokozására
  7. A családi, rokoni kapcsolatok javítására
  8. Energiaveszteség megállítására, az energiavámpírok negligálására
  9. Egyensúlyt hozni a hétköznapokba
  10. Az egészséged megőrzésére

A Feng Shui precízen, pontosan megmutatja, hogy hogyan kell javulást elérni ezekben a pontokban, úgy, hogy azt érezd, valójában ez nem bonyolult, és még csak nem is nehéz.
„Semmi sem nehéz a világon azok számára, akiknek van eszközük a megvalósításhoz!” egy taoista mester szerint.

Te már egyszer hoztál egy jó döntést, mert itt vagy. Már csak a motivációdat kell fenntartani – ehhez itt vagyok én, illetve a Freedom Flow Feng Shuis közössége, és a célokat kell kijelölnöd, hogy a vágyaidat könnyen és egyszerűen elérd. Én ezen leszek!

A következő írásomban elkezdünk ismerkedni a Feng Shui alapjaival, hogy te is sikeresen tudd alkalmazni ezt a több ezer éves tudást. Ugye emlékszel még a mottómra:

„Ősi térrendezés, 21. századi, gondolkodó elméknek!”

 

 

 

 

 

Tetszett amit olvastál? Kérlek oszd meg másokkal is! Köszönöm! 🙂 Keress a többi közösségi médiában is, itt is találsz értékes tartalmakat:

Ez is tetszeni fog

Az oldalt szerkeszti: Skultéty Andrea

4 Comments

  1. Kedves Enikő!

    Sajnos ezt így látatlanban megmondani nem lehet. Ehhez látnom kellene, hogy hogyan van az üzlet kialakítva és szükségem lenne precíz, pontos alaprajzra, amit ki tudok értékelni, meg tudom határozni az életterületek pontos elhelyezkedését.
    A kudarc oka – a tapasztalataim szerint – rengeteg minden lehet.
    Az Online Tanácsadást tudom számodra javasolni, ahol rendelkezésre állnak az említett kellékekek, illetve a több órás beszélgetés keretében fel tudjuk tárni a sikertelen próbálkozások okait.
    Az Online Tanácsadás menetéről itt tudsz tájékozódni, kattints a linkre: https://www.fengshuis.hu/tanacsadas/online/

    Szép napot!

    Andi

  2. szia andi ! a szüleim hàzàban van a kozmetikai üzletem ,többször probàlkoztam dolgozni mint egyéni vàllalkozo de valamiért mindig becsödölt az üzlet (garàzsbol van kialakitva az üzlet .jelenleg beneton zöldre van festve ).szeretném megtudni hogy valójàban mi lehet a probléma ?

  3. Kedves Erika!

    Az elmúlt 19 évemet folyamatosan iskolapadban töltöttem, és most is tanulok. Élek a gyanúperrel, hogy ez a folyamat életem végéig fog tartani. Éppen ezért rengeteg tanfolyamon, és rengeteg oktatónál tanultam. Senkit nem szeretnék megbántani, hogy esetleg a felsorolásból kimarad.
    A kérdésednek egyébként nem így kell elhangoznia, mert az teljesen érdektelen, hogy melyik tanfolyamon kitől tanultam. Neked az kell, hogy fontos legyen, hogy mit tudok, és azt a tudást képes vagyok e érthetően átadni. Erre a kérdésre pedig nem én akarok válaszolni. beszéljenek az írásaim helyettem. 😀

    Szép napot!

    Andi

  4. Szia Andi!
    Melyek voltak azok a tanfolyamok, amelyeken részt vettél, és kik voltak név szerint az oktatóid? Köszi a választ!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az EU-s jogszabályoknak megfelelően az oldal használ "sütiket" (cookie). Kérlek engedélyezd, vagy zárd be az oldalt. További információk

A "sütek" (cookie) teljesen veszélytelen kis fájlok, amit azért helyez el a webhely a gépeden, hogy eredményesebben tudd a böngésződet használni. A sütik használatát le tudod tiltani a böngészőben. ha ezt nem teszed, vagy az "Engedélyezem" gombra kattintasz, azzal megengeded a sütik használatát. Az adatkezelés tájékoztatót, az alábbi linken találod: https://www.fengshuis.hu/wp-content/uploads/2016/07/Adatkezelési-tájékoztató.pdf

Bezárom