7+1 Feng Shui tévhit

Feng Shui tévhitek

Gondolom te is sok infóval találkozol a Feng Shuival kapcsolatosan.
Sokszor fogalmad sincs arról, hogy ezek közül mi a valóság, és mi a legenda.

Összegyűjtöttem 7 leggyakoribb téves elképzelést a Feng Shuival kapcsolatosan.

+1  a Te fejedben megbújó tévhit, fal, ami áttörésre vár. Ne fogd magad vissza, a bejegyzés végén bátran oszd meg velünk, és majd jól leromboljuk azt is. 😉

#A Feng Shui kínai folklór, csak Kínában működik.
Cáfolat: A Feng Shui több ezer éves, természeti törvények megfigyelésén alapuló tudomány. Olyan, mint a gravitáció, ami a Föld összes lakójára érvényes, nem csak Angliára, mert Newton ott publikálta. Kétségtelen tény, hogy nekünk, célszerű a magyar hagyományokból szimbólumot választani, hiszen más tapadásaink vannak bizonyos tárgyakhoz. Egy Kínában szocializálódott ember a denevért tartja a szerencse forrásának, míg mi, inkább viszolygunk tőle. Számunkra a szerencsét sokkal inkább a négylevelű lóhere hordozza.

#A Feng Shui legfontosabb szabálya, hogy hajtsák le a WC deszkát.
Cáfolat: Ha valaha megpróbáltad egy könyv alapján alkalmazni a módszert, és e szerint alakítani a környezetedet rá kellett, hogy jöjjél, hogy ez egy mély, rendkívül szerteágazó filozófiai rendszer. Az alkalmazás sikere nem azon múlik, hogy a WC deszkát lehajtod e vagy sem. J A WC deszkát elsősorban higiéniai szempontok miatt célszerű csukva tartani.

#Csak akkor működik, ha hiszek benne!
Cáfolat: Ja, próbálj meg kiugrani a tizedikről, és tagadd a gravitáció létezésest. Vajon akkor fogsz repülni? Nem, nem fogsz. Ilyet csak az állít, akinek véleménye, és nem tapasztalata van a Feng Shui áldásos hatásáról.
Ha elég bátor vagy, te is kipróbálhatod, ha elvégzed a Feng Shui Mesterhármast, amit a Mágikus Lomtalanítás Online Minitréningen tanítok. Ha rászánsz egy kis időt, megcsinálod, hamarosan nem csak véleményed lesz erről a rendszerről, hanem tapasztalatod is. De vigyázz! Veszélyes! Fenn áll az esélye, hogy pozitív változásokat fogsz megélni!

#A kaktuszok távol tartják a háztól a betörőket!
Cáfolat: Valóban, de nem csak a betörőket, hanem a kedves látogatókat is. Ki szeretne egy olyan helyre menni, ahol a bejáratban hegyes, szúrós, kaktuszok fogadják? Ha magányra vágysz, feltétlenül szerezz be párat. Ha valóban távol akarod tartani a hívatlan látogatókat, akkor adj önként, ne keljen erőszakkal elvenni tőled.

#Buddha szobor elhelyezése a gazdagság sarokba, sok pénzt hoz.
Cáfolat: Ezzel két probléma van rögvest. Buddha a megvilágosodásért cserébe lemondott minden földi vagyonáról, hercegi rangjáról, anyagi javairól. Ha az „Isten fizesse meg!” elég a munkád elismeréséért, akkor lelked rajta, használd, de ne panaszkodj, hogy kevés a pénzed.
A másik probléma, ha nincs SEMMI kötödésed a Buddhista filozófiához, számodra nincs jelentése a Buddha szobornak, mit gondolsz a SEMMI mennyire lesz pozitív hatással az anyagi helyzetedre? Ismét fel szeretném hívni a figyelmedet, hogy a szimbólumok a tudatalattidat stimulálják. Azt, amit ott találnak. A szimbólumok kiválasztásánál MINDIG körültekintően kell eljárni!

#A szerelem sarokba elhelyezett delfin/kacsa/rózsa erősíti a párkapcsolatomat.
Cáfolat: Ez még kevés. A rózsától, delfinkétől, kacsától nem lesz boldog, harmonikus, kiegyensúlyozott párkapcsolatod. Ha mindehhez társul a gyengédség, a másikra odafigyelés, a kedvesség, az elfogadás, akkor van esély boldog párkapcsolatra, de addig, csak a vágyat szimbolizálják ezek a tárgyak. A tárgyak akár kedvezőek, akár nem kizárólag jelzés értékűek, nem okozói a kialakult helyzetnek. Cselekedni nekünk kell, ők az emlékeztetőink, hogy ha rávetődik a tekintetünk, mindig tudjuk, hogy mi is a célunk, miért kell napi szinten dolgoznunk. Legyen ez pérkapcsolat, karrier vagy éppen a megteremteni kívánt bőség.

#Megvetted a világ legszebb vitorlás hajó képét, kiraktad, és már eltelt egy hét, és nincs új munkahelyed.
Cáfolat: Sokan esnek abba a csapdába, hogy azt hiszik, hogy a Feng Shui azért van, hogy őket szolgálja. Azt gondolják, hogy úgy működik, mint a Gundel. Leadom a rendelést, a pincér kihozza a finomabbnál finomabb falatokat. Rossz hírem van, nem így van programozva a rendszer. Egyrészt, egy jel, nem jel! Ahhoz, hogy a célod megvalósuljon, egy darab szimbólum elhelyezése, igen kevés. A teljes életterületnek kifogástalannak kell lennie a Feng Shui szabályai szerint. A lényeg azon van, hogy olyan energiaszintet kell létrehoznod a térben, ami elegendő ahhoz, hogy jól tűrd a visszautasítást. Azt, hogy válaszra sem méltatnak, és mindezek ellenére újra, és újra, fel nem adva küldd rendületlenül a pályázataidat. Aki próbálta már ezt a metodikát, tudja, hogy ez mennyire lélekölő. Ha a Feng Shui szabályait jól alkalmaztad a Karrier területen, és a vitorlás hajód is kint van, lesz annyi erőd, hogy addig folytasd ezt a végeláthatatlan, időnként szélmalomharcnak tűnő küzdelmet, amíg lesz új állásod. Ha mégsem, akkor a hiba nem a rendszerben keresendő. A tapasztalataim azt mutatják – ami szinte minden alkalommal a személyes tanácsadások alkalmával derül ki -, hogy hiba csúszott a kivitelezésbe.
+1  A te tévhited! 🙂 Bátran írd le a hozzászólásokban. Lerombolom!

 

Tetszett amit olvastál? Kérlek oszd meg másokkal is! Köszönöm! 🙂 Keress a többi közösségi médiában is, itt is találsz értékes tartalmakat:

Ez is tetszeni fog

Az oldalt szerkeszti: Skultéty Andrea

18 Comments

  1. Kedves Csaba!
    Ugyanazok a természeti törvények, amelyek a növények gyökereit természetes módon a víz felé húzzák, amelyek a növények leveleit a nap irányába fodítják, amelyek működtetik a garavitációt vagy az entrópia törvényét.
    Szép napot!
    Andi

  2. Kedves Andrea!

    A saját emberi életemben történteket a figyelmem és a létállapotom határozza meg.

    “A Feng Shui több ezer éves, természeti törvények megfigyelésén alapuló tudomány.”

    Milyen természet törvények működnek a természetben, ami mozgásba lendíti a Feng Shuit?

    Előre köszönöm válaszod!

    Csaba

  3. Kedves Annamária!

    A Feng Shuinak több féle irányzata van. Repülőcsillag, Bágua (3 ajtós), Iránytű módszer. Nagyon leegyszerűsítve, amikor a lakás bejáratát vesszük alapul, az két módszert ölel fel. Alapvetően a két módszer közötti különbség abban rejlik, hogy milyen módon határozzuk meg az egyes életterületeket, illetve, hogy mennyi időt töltöttünk, vagy szándékozunk eltölteni az adott lakásban. A bűvös szám a 2 év. Ezt a beköltözéstől számítjuk. Ha két évnél több időt töltünk/töltöttünk az adott otthonban, akkor kizárólag tájolót használva, fok pontos északi irányt mérve a főbejáratban, az égtájakhoz igazítjuk a az egyes életterületeket. Ezért írtam az északnyugat, Segítőkész emberek, utazás területet a Buddha szobor helyének.
    Ha nincs még két éve, hogy az adott lakásban élünk, és nem is szándékozunk ennél tovább maradni, akkor alkalmazható a Bágua módszer, ami a főbejárat síkját veszi ugyan alapul az életterületek meghatározásához, de nem mérünk tájolóval, és nem az égtájakhoz igazítjuk az életterületeket, hanem a főbejárathoz. A legtöbb könyv ezt a módszert taglalja, ami nem helyén való, hiszen csak 2 évig hozza a kívánt eredményeket. Ezt követően az Iránytű módszer szerint „üzemel” a lakás, így nagy valószínűség szerint az életterületek már teljesen máshová fognak esni, mint ahogy azt a Bágu módszert szerint meghatároztuk.

    Szép napot!
    Andi

  4. Kedves Andrea, nekem sokat jelent a Buddhizmus, abban megtaláltam sok mindenre a válaszomat, tehát ahogy írja a Buddha szobor helye a lakás északnyugati zónáján, a Segítőkész emberek, utazás életterületen kell legyen, de ezt a bejárathoz viszonyítva kell nézni? ez sosem volt számomra egyértelmű, köszönöm válaszát

  5. Kedves Szombat Tiborné!

    Örülök, hogy hasznosnak találtad a Feng Shui tévhitekről szóló írásomat! Köszönöm!

    Szép napot!

    Andi

  6. Kedves Andrea ! Nagyon tanulságos volt, köszönöm szépen. Örömmel várom tanácsait, és amit tudok, megfogadom. Köszönettel: Marcsi

  7. Kedves Katalin!

    A Buddha szobor helye a lakás északnyugati zónáján, a Segítőkész emberek, utazás életterületen van.

    Szép napot!

    Andi

  8. Kedves Andi! Édesanyámtól örökölten egy nevető, nagyhasú Buddha szobrot, amelyet nagyon szeretek. Hova tegyem őt, mert nem biztos ,hogy most jó helyen van.

  9. Kedves Eszter!

    Azt tanácsolom neked, hogy dobd ki. A magyar embernek, ha nincs egy lyukas garasa sem, olyan szegény, mint a templom egere. 🙂

    Szép napot!

    Andi

  10. Én Andikám azt szeretném kérdezni, mi van a kinai lyukas pénzzel.Sok mindent olvastam róla, de szeretném a Te véleményedet. Nekem fel van füzve három darab, de már össze vagyok zavarva, igy elraktam a fiókba. Köszönöm a válaszodat.

  11. Kedves Mária!

    Ennyi adatból fogalmam sincs. Nem írtál arról, hogy a virág milyen virág, és mely életterületen volt. Nem írtál arról, hogy az új virág milyen virág, és milyen életterületre került, és azt sem írtad meg, hogy a régi virágot melyik életterületre helyezted át.

    Az is lehet, hogy egyszerűen csak a cserép kicsi a magas virágnak, és nem bírta el a súlyát, és ezért eldőlt.

    Azt azért meg kell mondjam, hogy a negyedéves lomtalanítás, takarítás, tértisztítás, az életterületeken megfelelő színek, anyagok formák használata, az aktuális céloknak megfelelő lakásbelső kialakítása, sokkal, de sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint egy eldőlt virág. És ezt nem lekicsinylően, a probléma elbagatellizálása miatt mondom, mert nyilván ez is fontos, csak jó lenne tudatosítani magunkban, hogy a problémáink megoldása nem abban rejlik elsősorban, ha tudjuk a virágunk eldőlésének okát.

    Szép napot!

    Andi

  12. Kedves Andrea!

    Lenne egy kérdésem:
    a nappali bejárati ajtó mellett balra volt egy szép magas virág, utána a szekrénysor végig a falon. Ezt a magas virágot áthelyeztem a nappalival egybenyíló étekző és főző részbe az ablak elé. Az ott lévő virágot pedig ennek a helyére tettem.
    Az ablak elé tett virág nagy meglepetésemre nem az ablak felé, hanem a régi helye felé dőlt. Az új virág pedig szinte egyik napról a másikra gyönyörűen fejlődik. Ez a hely a bejárati ajtó és a szekrénysor által határolt sarokban van.
    Mire kell, hogy gondoljak? Energia? Várom szíves válaszodat.

    Mária

  13. Kedves Paco!

    Ha az oldalon talált információkból ezt sikerült leszűrnöd, akkor nagyon sajnálom.

    Szép napot!

    Andi

  14. Rendben. Tehát mindent összegezve: csinálj amit akarsz a szerencséde, tehetségeden, felkészültségeden és kitartásodon múlik a sorsod. Ezt eddig is tudtuk.

  15. Kedves Andrea!
    Munkahelyemen egy vásárlótól kaptam a Buddha szobromat. A fiamnak is van egy, de az is nálunk van a lakásban. Nagyon sokat segítek az embereknek
    önzetlenül, nekem is segítenek.
    Üdvözlettel:Kata.

  16. szia. Nekem is van Buddha szobrom,de nem azért mert buddhizmus felé hajlok. Viszont én nagyon szeretem. Nekem a bejárati ajtóval van szemben ha belépek rápillantok és jókedvre derít a mosolygós arcával. sőt elmegyek mellette mindig megsimogatom.
    Szerintem jó ha van az embernek ha van ilyen szobor. Vagy rosszul tudom Andi?
    Köszönöm a választ :Alscherné Mónika

  17. Szia Andi! Hát Buddha-szobrom nekem is van, méghozzá nem is 1. A buddhizmushoz nincs semmi kötődésem, sőt nem is ismerem, az égvilágon semmit sem tudok róla. Akkor most mit csináljak a szobrokkal?Köszi.Pelléné Edit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az EU-s jogszabályoknak megfelelően az oldal használ "sütiket" (cookie). Kérlek engedélyezd, vagy zárd be az oldalt. További információk

A "sütek" (cookie) teljesen veszélytelen kis fájlok, amit azért helyez el a webhely a gépeden, hogy eredményesebben tudd a böngésződet használni. A sütik használatát le tudod tiltani a böngészőben. ha ezt nem teszed, vagy az "Engedélyezem" gombra kattintasz, azzal megengeded a sütik használatát. Az adatkezelés tájékoztatót, az alábbi linken találod: https://www.fengshuis.hu/wp-content/uploads/2016/07/Adatkezelési-tájékoztató.pdf

Bezárom