Feng Shui „TUDOMÁNY”

Vajon van tudományos háttere a Feng Shui működési elvének?

A feng shuit a legtöbben – azért valljuk be, megfelelő ismeretek hiányában – egy vállrándítással, vagy legyintéssel, esetleg egy szóval – hülyeség –elintézik. Megvallom őszintén, hogy amikor elkezdtem foglalkozni ezzel a tudománnyal, azt hittem, hogy 12 év távlatából sokkal több eredményt érek el, és teljesítem a vállalt küldetésem legalább felét, hogy Magyarország háztartásainak 50%-ánál tudatosan használatban lesz a feng shui módszertana. (ez alatt azt a módszertant értem, amit én tanítok, nem a pesti bulvárból felcsipegetett, hatástalan bullshitot :D)

Nem vagyok elégedetlen – ha megnézem a tanítványaim, klienseim számát -, de közel sem tartok a misszióm vállalt, előre eltervezett számánál. Nem, hogy 50%-ot nem értem el, ha jól számolom kb. a 0,1%-nál tartok. 😀 Be kell valljam, hogy jócskán elmaradtam a kitűzött eredménytől. Az is világossá vált számomra, hogy ez kizárólag az én hibám. Rádöbbentem a napokban, hogy rosszul közelítettem a feng shui tanainak átadásához. Kétségtelen, hogy rengeteg információt osztottam meg az elmúlt években, de ennek során, egy fontos szempontot szem elől tévesztettem. Mégpedig elfelejtettem kiemelni a feng shuit, a térrendezés ősi hagyományát, az ezoterikus masszából.

Napokban ébredtem rá – ahogy az „Egészséges otthon – Kirobbanó erő” facebook csoportomban olvastam a jelentkezők kérdéseimre adott válaszait, hogy rengetegen gondolják azt – tévesen – hogy a feng shui nem más, mint HIT kérdése. Hiszek benne, működik, ha nem hiszek benne, nem működik.

Ez brutális nagy tévedés!

Bár kétségtelen tény, hogy a tanfolyami anyagaimban tudományos, pszichológiai kutatási eredményekkel igyekszem megtámogatni a feng shui létjogosultságát, így tanítványaim körében nem is kérdés a működési elveknek a megértése, a miértek ismeret, de úgy tűnik, hogy ideje megszellőztetnem, a széles publikum előtt is, hogy miért nem egy kínai humbug az, amiről én tanítok!

Nem, a feng shuinak nincs tudományos kutatási háttere, vagy legalábbis erről nem találtam adatot eddig. A feng shui működésének mibenlétére találtam több tudományos, fizikai, pszichológiai kísérletet, ami magyarázatot ad arra, hogy miért működik a tudatos térrendezés. Így tehát van tudományos bizonyíték arra, hogy

  • miért működik, ha a céljainknak megfelelően alakítjuk az otthonunk egyes életterületeit
  • miért hoz pozitív változást a lomtalanítás, rendrakás a tárgyi környezetünkben,
  • miért érezzük magunkat életerősnek, energiával telinek, fókuszáltnak, ha elvégezzük ezt a munkát
  • miért működik, ha a tudatosan választott színekkel –amivel az otthonunkat díszítjük-, képesek vagyunk azt a hatást elérni az életünkben, amit elterveztünk.
  • miért működnek a mandalák, egyes szimbólumok, amik arra hivatottak, hogy segítsenek a törekvéseinkben, hogy szándékainkat érvényre juttassuk.

Éppen ezért – nem kiadva a tanfolyamaim titkait – 🙂 egy olyan sorozatot indítok, amiben felvillantok egy-egy tudományos magyarázatot a feng shui működésének mechanizmusáról. Nem tudományos székfoglalót tervezek ebben a témában, hanem – ahogy már azt tőlem megszokhattad – közérthetően szeretnék rávilágítani arra, hogy a feng shui sokkal többet érdemel egy vállrándításnál, vagy, hogy elvesszen az ezoterikus „hiszem, ha NEM látom” hozzáállásban. 🙂

És tudod, hogy valójában miért van szükséged épp úgy a tudatos térrendezésre, mint a levegőre?

Mert általa tudod visszaszerezni az irányítást az életed felett! Ami lássuk be, nem kevés!

Éppen ezért, a mottónk mától:  Szerezd vissza az irányítást!

Ha egyetértesz, feltétlenül olvasd el a sorozat cikkeit.

Tetszett amit olvastál? Kérlek oszd meg másokkal is! Köszönöm! 🙂 Keress a többi közösségi médiában is, itt is találsz értékes tartalmakat:

Ez is tetszeni fog

Az oldalt szerkeszti: Skultéty Andrea

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az EU-s jogszabályoknak megfelelően az oldal használ "sütiket" (cookie). Kérlek engedélyezd, vagy zárd be az oldalt. További információk

A "sütek" (cookie) teljesen veszélytelen kis fájlok, amit azért helyez el a webhely a gépeden, hogy eredményesebben tudd a böngésződet használni. A sütik használatát le tudod tiltani a böngészőben. ha ezt nem teszed, vagy az "Engedélyezem" gombra kattintasz, azzal megengeded a sütik használatát. Az adatkezelés tájékoztatót, az alábbi linken találod: https://www.fengshuis.hu/wp-content/uploads/2016/07/Adatkezelési-tájékoztató.pdf

Bezárom