10 pénzt hozó tárgy, a Feng Shui szerint

Feng Shui gazdagság

Azt olvasom az egyik internetes portálon, hogy vannak olyan Feng Shui tárgyak, amik „hozzák a pénzt”. Rendkívül kíváncsi lettem, így kattintottam, hogy megnézzem, mi az a fontos információ, ami kimaradt az életemből Feng Shui szakértőként.

Az kétségtelen, hogy van a lakásodban egy életterület, ami információt hordoz a pénzügyeidről. Ez nem más, mint a gazdagság sarok, hivatalos nevén Gazdagság, siker életterület.

Ha tudsz olvasni az itt fellelhető tárgyakból, színekből, anyagokból formákból, utalásokat találhatsz itt arra vonatkozóan, hogy mennyire tudsz jól bánni a pénzzel, van e elegendő belőle, képes vagy e anyagi biztonságot, jólétet teremteni magadnak és a családodnak. Az is egyértelmű, hogy ha elégedetlen vagy ezen a téren, ez az a zóna az, ahol tenni tudsz azért, hogy a jelenlegi tapasztalataid a pénzügyeidet illetően megváltozzanak. Erre rengeteg Feng Shui praktika van, de hogy lennének olyan tárgyak, amelyek hozzák a pénzt, ezt egyértelműen cáfolom.

Mégis, hogy te is el tudj igazodni az interneten fellelhető Feng Shui bullshit és a valóban működő tanácsok között, nézzünk meg, hogy hol van a logikai bukfenc a javasolt tárgyak használatát illetően.

„Azt olvasom, hogy helyezz itt el piros terítőre fémpénzt, hogy erősítsd, energetizáld e területet.”

A feng shui tudománya a Kínai Öt Elem tanára épül. E szerint a gazdagság, siker terület a fa elemhez tartozik. A piros szín Tűz elemű, a fémpénz – mily meglepő – Fém elemű.  Gondolj most egy fára, lásd a szemeid előtt, amint a tűz és a motoros fűrész „támogatja”őt. Igen, jól sejted, elpusztítja mindkettő, épp úgy, ahogy a javasolt két tárgy is igen kártékony hatással van az anyagi helyzetedre.

Nézzünk egy következő javaslatot, szintén ebben a tárgykörben

„Erősítheted ezt a területet szögletes fém ékszertartóval.”

Ugye nem kell mondanom, hogy itt szintén probléma a fém ékszerdoboz, hiszen az előbbi asszociációból láthattad, hogy a fém, kivágja a fát, azaz romboló hatással van az anyagi helyzetedre, illetve a céljaid megvalósítására, hiszen emlékszel ugye, hogy a terület neve Gazdagság, siker életterület.

Ha valóban érdekel a Feng Shui, hagyd a női magazinokban megjelenő cikkeket Ezek többnyire azoknak való, akik valamiféle instant megoldásokban gondolkodnak. Tudod, olyanba, mint a zacskós leves. A térrendezés tudománya is szakma. Tanulást, sok munkát igényel, hogy valóban hatékony erőforrásoddá váljon. Ha te is így gondolod, szeretettel várlak, a hamarosan induló METAMORFÓZIS Online Feng Shui Mesterkurzusomon, ahol a valóban működő módszereket tanítom a résztvevőknek!

Részletekért Kattints IDE >>>>>>> https://www.fengshuis.hu/gazdagodj/

 

Tetszett amit olvastál? Kérlek oszd meg másokkal is! Köszönöm! 🙂 Keress a többi közösségi médiában is, itt is találsz értékes tartalmakat:

Az oldalt szerkeszti: Skultéty Andrea

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az EU-s jogszabályoknak megfelelően az oldal használ "sütiket" (cookie). Kérlek engedélyezd, vagy zárd be az oldalt. További információk

A "sütek" (cookie) teljesen veszélytelen kis fájlok, amit azért helyez el a webhely a gépeden, hogy eredményesebben tudd a böngésződet használni. A sütik használatát le tudod tiltani a böngészőben. ha ezt nem teszed, vagy az "Engedélyezem" gombra kattintasz, azzal megengeded a sütik használatát. Az adatkezelés tájékoztatót, az alábbi linken találod: https://www.fengshuis.hu/wp-content/uploads/2016/07/Adatkezelési-tájékoztató.pdf

Bezárom