Feng Shui – Babát szeretnél? 9 feng shui tipp a gyermekáldás elősegítéséhez!

Babát szeretnél? 9 Feng Shui tipp a sikerért!

Egyik barátnőm kedvenc mondása:

„Egy nő bármit megtesz azért, hogy gyereke legyen, és bármit megtesz azért, hogy ne legyen!”

Én nem tudom, hogy igaza van-e, szerencsére egyik állítással sem kellett szembe néznem eddigi életem során.

Egy azonban biztos! Rengeteg kérdést kapok mostanában gyermektelen pároktól, akik szinte végső elkeseredésükben, a csodában bízva fordulnak hozzám tanácsért.

Vajon a Feng Shui milyen „praktikákat” javasol, a fogantatás elősegítése érdekében?

Fontos tudnod, hogy információt gyermekvállalás-ügyben lakásod nyugati zónája hordoz, mely a Feng Shui irodalomban Alkotókészség, gyerek névre hallgat. Én ezt a zónát átkereszteltem Teremtés, kreativitás, gyerek névre, mivel ez a három szó sokkal inkább kifejezi azokat az élethelyzeteket, amik ehhez a területhez tartoznak.

Ha hosszasan próbálkoztál már a teherbe eséssel, és nem jártál sikerrel, ezen a helyen kell alaposan körülnézned, útmutatásért, jelek után kutakodva.

Alapvető, hogy otthonod e részének épnek kell lennie. Szerencsés, ha nincs itt se hiány, se többlet. Ha mégis előfordul, feltétlenül orvosolnod kell ezt az energetikai anomáliát.

A szokásos lomtalanítás, takarítás és térharmonizálás után ajánlom csak, hogy szimbólumokat helyezz, erre a helyre. Ha ne adj isten nem hallottál még erről az alapvető eljárási rítusról, akkor ennek minden csínját-bínját megtanítom neked a “Mágikus Lomtalanítás” Online Minitréningen. Erről részleteket az alábbi linken olvashatsz > MÁGIKUS LOMTALANÍTÁS!

A Feng Shui tana, a gyermektelen pároknak javasolja Krisztust, vagy Buddhát gyermekkel elhelyezni az Teremtés, kreativitás, gyerek életterületen, esetleg Szűz Máriát. Mindegyik jelkép a várandósságot, a gyermekáldás lehetőségét támogatja. Ez tény. Én, azonban nem minden esetben értek ezzel egyet. Semmi esetre sem javaslom olyan pároknak, akik a hitrendszerükkel nem tudják összeegyeztetni e tárgyakat. Ilyen esetben szerencsésebb sárgabarackot itt megjeleníteni, ami szintén a termékenység, és a gazdag gyermekáldás jelképe. Szóba jöhet még a gránátalma, vagy hímes tojás is.

Ha esetleg a fentiek közül egyik Feng Shui szimbólum sem a kedvedre való, akkor választhatsz mást.

A leghatásosabb fogantatást elősegítő növény a piros fuxia, a férfiúi nemzőképességet a datolyapálma energiája segíti.

Ha esetleg úgy érzed, hogy híján vagy az anyai ösztönöknek, és e félelmeid gátolják a baba érkezését, igen hatékony segítség lehet a rubellit ásvány rezgése is.

Az legemblematikusabb élményem e témában, amikor egy olyan pár kért fel a szakértői munkára, akik már 20 éve igyekeztek mindent megtenni, hogy kisbabájuk legyen. Az utolsó lombikbébi program előtt találkoztunk. Úgy döntöttek, hogy ha ez sem sikerül, letesznek erről a vágyukról. Belefáradtak. A hölgy azt mondta nekem, hogy nem akarják úgy feladni, hogy azt érezzék, hogy volt még valami, amit nem tettek meg a siker érdekében. Ezért hívtak engem, hogy nézzem meg az otthonukat, mit látok, milyen jeleket veszek észre, ami igazolja, hogy a baba nem akar megérkezni az életükbe.

Mondanom sem kell, hogy voltak ilyen jelek. A sok közül egyet leplezek le, ami hűen tükrözte az egész élethelyzetüket. A lakásuk nyugati részén, egy hatalmas hűtő-fagyasztó díszelgett, ami utalt arra, hogy valójában ez a téma jegelve van náluk, úgyhogy a hűtőnek máshol kerestünk helyet. 🙂

Ha jól számolok, akkor a kisfiuk az idén ment iskolába, lassan 7 éves lesz.

Ez is tetszeni fog

Az oldalt szerkeszti: Skultéty Andrea

11 Comments

  1. Kedves Kyri!

    Ez mindig attól függ, hogy milyen aktuális céljaitok vannak ezzel az életterülettel kapcsolatosan. Általánosságban a Fém elem színvilágával (ezüst, arany, bézs, fehér, vaj), fémből készült tárgyakkal, valamint félkör, kör, ellipszis formákkal.

    Szép napot!

    Andi

  2. Kedves Andrea!
    Esetünkben az Alkotókészseég, gyerek sarokba egy fa beépített szekrény esik, egyik oldalára helyezhetők fotók, képek. Színe fehérre mázolt. A szekrényben rend van, ruhák stb. tárolására szolgál. Eléje, melléje föléje viszont semmit nem tudok tenni. Mi véleménye, miképp erősíthető ezen sarok pozitív energiákkal. Válaszát előre is köszönöm.

    Kyri

  3. Kedves Andi!
    Het ev proalkozas utan fordultam a feng shui-hoz es magam is ledöbbentem a gyors eredmenyen. A szerelem es a gyermekvallalas teruleten is elhelyeztem szimbolumokat, fönixet sarkannyal valamint Kuan Yangot abrazolo fuggöt es egy cseresznyefat abrazolo festmeny. November közepere varjuk kislanyunkat. mindenki gondolhat amit akar en meg vagyok gyözödve a feng shui jotekony hatasarol.
    Zsuzsi

  4. Kedves Ildikó!

    A tapasztalatom azt mondatja velem, hogy nem feltétlenül a hálószobában keresendő az ok, ami akadályozza a fogantatást. Valószínű nem ott van a bibi.
    Elsősorban, az Alkotókészség, gyerek zóna jeleit kell megfejteni ahhoz, hogy kiderüljön mi akadályozza a baba érkezését.
    Az, hogy a Ti lakásotokban ez hol található, azt csak pontos, méretarányos, kiértékelt alaprajz ismeretében lehet megmondani.

    Megoldásként javaslom a személyes, helyszíni tanácsadást, vagy az Életerő-alaprajz csomagot.

    Erről részleteket az alábbi linken olvashatsz:
    https://www.fengshuis.hu/alaprajz/

    Szép napot!

    Andi

  5. Kedves Andrea!

    Öszintén megvalva nem igazán hiszek ezekben a dolgokban, igaz érdekesnek találom és nem zárkozom el előle. Jó lenne ha tudnál nekem egy két tanácsot adni. Babát szeretnék, de sajnos 1,5 éve hiába probálkozunk. Arra gondoltam, hogy a háloszobánkat egy kicsit átrendezem lehetőségeimhez mérten és az egyik falat átmeszelem egy nekem tetsző árnyalatra. Igazából a berendezéssel van gondom, hogy hogyan helyezzem el őket. Van egy szekrénysorom, egy francia ágy, egy tévé állvány.
    Várom válaszodat és segítségedet köszönöm előre is.

    Ildikó

  6. Kedves Andrea!

    Az meg nem jutott eszedbe, hogy szakorvoshoz iranyitsd a hozzad fordulokat? Nem erzed, hogy szelhamossag amit muvelsz?

  7. Üdv.Andrea! Nekem nincsenek ilyen problémáim,de van az ismerős köreimben akik évek óta próbálkoznak és még nem jött össze a gyerekáldás,vagy ha igen akkor elveszítették,nagyon remélem,hogy ezzel a levéllel segíthetek és a további kérdéseikkel,hozzád fognak fordulni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az EU-s jogszabályoknak megfelelően az oldal használ "sütiket" (cookie). Kérlek engedélyezd, vagy zárd be az oldalt. További információk

A "sütek" (cookie) teljesen veszélytelen kis fájlok, amit azért helyez el a webhely a gépeden, hogy eredményesebben tudd a böngésződet használni. A sütik használatát le tudod tiltani a böngészőben. ha ezt nem teszed, vagy az "Engedélyezem" gombra kattintasz, azzal megengeded a sütik használatát. Az adatkezelés tájékoztatót, az alábbi linken találod: https://www.fengshuis.hu/wp-content/uploads/2016/07/Adatkezelési-tájékoztató.pdf

Bezárom