Vanília a Feng Shui szerelem illata

Tudtad, hogy a vanília erősíti a női önbizalmat, a hódítás egyik illata, és felpezsdíti a szenvedélyt az életedben? Nem véletlenül használja a fengshui a szerelem életterületen.

De azt már biztosan kevesebben tudjátok, hogy a vanília növény egy Mexikóban őshonos orchideafajta. A vanília növényen, egy –szintén csak Mexikóban élő – méh faj beporzása után fejlődik ki a termés, ami a vanília bab. A méheknek 1 nap áll a rendelkezésére a munkához, ugyanis a virág csak 1 napig nyílik. Vagyis ez a metodika sok ezer évig így volt. Az 1800-as évek végén felfedezték, hogy hogyan lehet a megtermékenyítést kézi erővel elvégezni, így ma már nem csak Mexikóban, hanem főként Indonéziában termesztik ezt a növényt. Így történhetett meg az is, hogy Mexikó a vaníliatermés igen parányi, mindössze 1%-át adja ma a világnak.

fengshuiszerelemkicsi

Nagyon érdekes, hogy a vanília rúd 9 hónap alatt fejlődik ki a növényen, és a szüretet követően újabb 9 hónap telik el, amíg az általunk ismert formában felhasználhatóvá válik. Akár csak az ember „szerelem gyümölcse”.

fengshui_szerelemkicsi

Nagyon megható az a történet, ami a vanília növény keletkezéséről tartanak a Totonaco indiánok.

Élt egyszer egy gyönyörű hercegnő, aki olyan tiszta szellem volt, hogy földi halandó rá sem nézhetett, meg sem érinthette. Szerzetesek őrizték egy kolostorban. Történt egyszer, hogy egy pásztor legény meglátta a gyönyörűséges hercegnőt, és ahogy az már lenni szokott egymásba szerettek. A pásztorfiú megszöktette a hercegnőt. A szerzetesek azonnal üldözőbe vették a szerelmespárt, és amikor rájuk találtak azonnal megölték őket. E borzalmas tett helyszínén, ahol a hercegnő vére a talajt érintette egy gyönyörű növény sarjadt, ami utalt a hercegnő tiszta szellemére. Ez a növény a ma is élő vanília orchidea.

Ez a megrázó történet is mutatja, hogy a fengshui miért tartja a vaníliát a szenvedély illatának.

Ha hiányzik az életetekből a vágy, ne restelld bevetni a szerelem sarokban füstölő, vagy illóolaj formájában ezt a fenséges aromát. A hatása garantált.

És ahogy a legtöbben ismerjük, szeretjük: 😀

fengshuisszerelemkicsi

Ha szeretnél még többet tudni a Feng Shui szerelem sarokról, akkor jelentkezz a „FengShuis Szerelem Szerviz” – online tréningre! Kattints IDE

Tetszett amit olvastál? Kérlek oszd meg másokkal is! Köszönöm! 🙂 Keress a többi közösségi médiában is, itt is találsz értékes tartalmakat:

Ez is tetszeni fog

Az oldalt szerkeszti: Skultéty Andrea

3 Comments

  1. Nagyon köszönöm…eddig piros szinű volt és nem
    értettem,hogy…ugyan több a bevételem,még sem tudok félre tenni…kiváncsi vagyok a változásra😊

  2. Kedves Margó!

    A Feng Shui szerint a Gua számod 9-es, Tűz elemű. Az esetedben a zöld szín a kedvező választás.

    Szép napot!

    Andi

  3. Szeretnèm tudni,hogy milyen szinű pénztárcát vásàroljak magamnak…1958.08.04.-én születtem.
    Köszönöm előre is😊

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az EU-s jogszabályoknak megfelelően az oldal használ "sütiket" (cookie). Kérlek engedélyezd, vagy zárd be az oldalt. További információk

A "sütek" (cookie) teljesen veszélytelen kis fájlok, amit azért helyez el a webhely a gépeden, hogy eredményesebben tudd a böngésződet használni. A sütik használatát le tudod tiltani a böngészőben. ha ezt nem teszed, vagy az "Engedélyezem" gombra kattintasz, azzal megengeded a sütik használatát. Az adatkezelés tájékoztatót, az alábbi linken találod: https://www.fengshuis.hu/wp-content/uploads/2016/07/Adatkezelési-tájékoztató.pdf

Bezárom