Feng Shui és tudomány 1. rész

Van tudományos háttere a feng shui működésének? – ezt a kérdéskört járjuk most körbe.

A legüdvözítőbb az, ha egy olyan témával kezdjük a Feng Shui tudományos hátterének feltárást, ami a leghatékonyabban terelget bennünket a céljaink elérése felé.

Ezek a színek.

A különböző életterületeken, különböző az elfogadott színvilág. Minden szín megengedett a feng shuiban, csak nem mindegy, hogy melyiket, melyik életterületen használjuk.

Elsőként kezdjük azzal a színnel, ami nélkül élet nem is létezhetne a Föld bolygón, illetve a szárazföldön nem.

Az élet három-négy milliárd évvel ezelőtt, az óceánokban kezdődött. A szárazföld élhetetlen volt.  A Napból ibolyán túli sugarak bombázták a földet, ami lepusztította az élő organizmusokat a szárazföldön. A Föld körül még nem volt ózon réteg.

Egy ősi forma, a cianobaktérium a tengerekben jelent meg először, és olyan folyamatokat indított el, ami lehetővé tette az élet kialakulását a kontinenseken.

Ha hiszed, ha nem, cukrot állítottak elő a napfény, a levegő és a víz segítségével, így raktározták el a nap energiáját. A cianobaktériumok alakították ki az élővilág egyik legelterjedtebb és talán a legfontosabb életfolyamatát, a fotoszintézist. A fotoszintézis kulcsa a klorofil.

Hogy az élet kiléphetett a tengerek habjából, az annak köszönhető, hogy a fotoszintézisnek van egy mellékterméke, az oxigén. A cianobaktériumok megjelenésével, a fotoszintézis hatására, rengeteg oxigén keletkezett a Föld légterébe, és így lassacskán elkezdett megjelenni a Földkörül az ózon réteg. Az ózon réteg képes távol tartani a Napból érkező romboló sugarakat, így az Élet megjelenhetett a szárazföldön is.

De hogy kapcsolódik ez az információ a feng shuihioz?

Azt megbeszéltük, hogy a klorofil a fotoszintézis kulcsa. És tudod, hogy a klorofil milyen színű? Zöld.
A klorofil adja a fák lombjának, zöld színét. Ez úgy lehetséges, hogy a klorofil a fényből felfogja a vörös és kék színeket, felhasználva a fotoszintézishez, kizárólag a zöld színt engedi át, azt nem nyeli el, ezért látjuk zöldnek a leveleket.

A zöld szín így lett az Élet jelképe. Ezt látjuk a fák lombkoronáján, és a növények garmadánál.

A feng shui két életterületét uralja a zöld szín, illetve a kínai öt elem tana e két zónát, a Fa elem fennhatósága alá sorolja.

A cianobaktérium, a fotoszintézis és a klorofil ismeretében, talán meg sem lepődsz, hogy ez a két életterület a létezésünk alapját képezik. E két terület a Család, egészség és a Gazdagság, siker zónák.

Azt nem tudom, hogy több ezer évvel ezelőtt, amikor a művészi térrendezés kialakult, az akkori feng shui mesterek mennyire voltak tisztában az élet keletkezésével, vagy a fotoszintézis metodikájával, azt mindenesetre elmondhatom, hogy a két életterülethez tartozó színválasztással és az elembesorolással tökéleteset alkottak.

Hiszen az egészség, az maga az Élet. A család a megtartó erején túl, a fajunk fennmaradását, vagyis az életben maradást szolgálja. A gazdagság, a siker, szintén a fejlődést, a növekedést, a gyarapodást, feltételezi. Így tökéletes választás e két életterületre a zöld tárgyak, a zöld falszín, de azzal sem hibázunk, ha fa alapanyagú eszközökkel rendezzük be e két zóna helyiségeit.

Biztos vagyok benne, hogy nem a véletlen műve, hogy a Fa elemhez a zöld szín, a henger-, hasábforma, illetve a fából készült tárgyak tartoznak.
Az Élet kialakulásának történeti háttere logikus magyarázatot ad erre.

Összefoglalva: a Család, egészség és Gazdagság, siker életterületek a FA-elemhez tartoznak. A FA-elem jellemzői a henger-, hasábforma, a növényi alapanyagú tárgyak, eszközök (úgy, mint fa, bambusz, fű, vessző, stb), és a zöld szín összes árnyalata.
A cianobaktérium megjelenése (ő is zöld színű) az óceánokban, tette lehetővé a szárazföldi élet megjelenését, mégpedig a fotoszintézis folyamatával. Így jöhetett létre az Élet, ennek köszönhetjük a fákat és a növényeket, illetve az élethez elengedhetetlen oxigént.

Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy 1776-ban Lavoisier, francia vegyész azonosított be egy gázt, melyet oxigénnek keresztelt. Ez a felfedezés döntötte meg az addig uralkodó világképet, mely szerint a világ 4 őselemből épül fel: föld, tűz, víz, levegő. Ezek után, talán az sem véletlen, hogy a feng shui a kínai öt elem tanára épülő tudomány. 🙂

 

 

Ez is tetszeni fog

Az oldalt szerkeszti: Skultéty Andrea

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az EU-s jogszabályoknak megfelelően az oldal használ "sütiket" (cookie). Kérlek engedélyezd, vagy zárd be az oldalt. További információk

A "sütek" (cookie) teljesen veszélytelen kis fájlok, amit azért helyez el a webhely a gépeden, hogy eredményesebben tudd a böngésződet használni. A sütik használatát le tudod tiltani a böngészőben. ha ezt nem teszed, vagy az "Engedélyezem" gombra kattintasz, azzal megengeded a sütik használatát. Az adatkezelés tájékoztatót, az alábbi linken találod: https://www.fengshuis.hu/wp-content/uploads/2016/07/Adatkezelési-tájékoztató.pdf

Bezárom