Feng Shui – Demisztifikáljuk a Feng Shuit!

Feng Shui

A Feng Shui, mint racionalitás!

Már évek óta azon munkálkodom, hogy a Feng Shuit kiemeljem az ezoterika sűrűjéből. Éppen ezért tudományos kutatásokat próbálok megtalálni, ami azt hivatott bizonyítani, hogy a feng shui működése nem HIT kérdése, hanem igenis van racionális magyarázat arra, hogy a körülöttünk lévő tér jelentős mértékben befolyásolja az életünket.  

A Feng Shui alapvetése, hogy a körénk épített otthon a személyiségünk tükörképe. Amit magunk körül látunk, tapasztalanunk, a múltban meghozott döntéseink által létrehozott pillanatnyi jelenünk, az általunk teremtett valóság. Ebben a szubjektív valóságban megtalálod a tárgyak, a szimbólumuk, a falak színe, a bútorok mintázata, a növények jelentéstartalmaiban a gondolataid, az érzelmeid és a tetteid tükröződéseit.  

Mahátma Gandhi szavait idézném az emlékezetedbe: “Gondolatból szó lesz, szavadból tett, tettedből szokás, szokásból sors!”  

Vagyis, a múltban megtanultuk, hogy hogyan működik a világ, és a múlt tapasztalatait jól elraktároztuk a tudattalan mélyére, kialakítva szokásokat, hitrendszereket, amik olyan tetteket hajtatnak velünk végre újra és újra, amivel biztonságosan tudjuk újrateremteni a jelen valóságunkat, komfortosan elboldogulunk a hétköznapok kihívásaival. Rutinból hozunk döntéseket, készen kapott véleményeket mantrázunk, instant megoldásokkal cselekszünk, az elménk jól bevált habitussal lendül át bökkenőkön.  

A probléma abból fakad, hogy nem tetszik, amit látunk. Szenvedünk, nyavalyák gyötörnek, fájdalmaink vannak, nem boldogulunk bizonyos nehézséggel, sokszor állunk olyan dologgal szemben, amire még rutinunk sincs, és inkább hagyjuk a körmünkre égni a nehézségeket, mint sem tanulnánk valami újat, vagy elgondolkodnánk megoldásokon.  

Albert Einstein idézem: “Ugyanaz az elme nem képes megoldani a problémát, amelyik létrehozta!”  

Vagyis, ha nem vagyunk kibékülve a teremtményünkkel, vagyis azzal az élethelyzettel, amit a jelenben tapasztalunk, akkor valahol be kell avatkoznunk, a gondolat – szó – tett – szokás – sors folyamodványába. 

A térrendezéssel a tudatalattira hatva, mindjárt a folyamat elején kezdhetünk. A tudatos térrendezéssel a tudatalattinkat befolyásoljuk annak érdekében, hogy a céljaink megvalósításának irányba kezdjünk el cselekedni.  

A pszichológia ismeri az előfeszítés fogalmát. Az előfeszítés azt jelenti, hogy egy inger, egy észlelés vagy felidézés, egy tudattalan előkészítés arra, amit tudatosan tapasztalni szeretnénk.

Emlékeztek arra a műsorra, ahol Danny Blue kitalálta, hogy Vágó István mely országra gondolt? Ez is egy előfeszítés volt, mint a műsorból kiderült. Danny Blue olyan “ingereket” fotókat, tárgyakat, stb. rejtett el a találkozójukhoz vezető úton – amit Vágó István az éber tudatával nem is észlelt -, ami Madagaszkárra emlékeztette őt. Vágó István tudatalattija lett manipulálva, azaz előfeszítve, hogy a show műsorban Denny Blue “kitalálja”, hogy Vágó István mely országra gondolt. 

A térrendezés során, mi ugyanezt alkalmazzuk. Egy nonverbális, vizuális előfeszítést használunk, hogy a tér arra inspiráljon minket, a gondolatain, a tetteink által, amit tapasztalni szeretnénk az életünkben.  

Tehát hinni, nem a Feng Shuiban kell, hanem egy jövőben, amit képes leszel egy új tudással megteremteni, használva a Feng Shui eszköztárát és módszertanát.  

Bízom benne, hogy ez az írás egy újabb falat rombolt le benned, ami tovább erősít abban, hogy nem kell ezt a tudományt misztifikálni, és rávilágít arra, hogy a a Feng Shui használata nem csak elitisták kiváltsága, hanem minden földi halandó képes megtanulni, és haszonnal alkalmazni a saját életének felvirágoztatására.  

Tetszett amit olvastál? Kérlek oszd meg másokkal is! Köszönöm! 🙂 Keress a többi közösségi médiában is, itt is találsz értékes tartalmakat:

Ez is tetszeni fog

Az oldalt szerkeszti: Skultéty Andrea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az EU-s jogszabályoknak megfelelően az oldal használ "sütiket" (cookie). Kérlek engedélyezd, vagy zárd be az oldalt. További információk

A "sütek" (cookie) teljesen veszélytelen kis fájlok, amit azért helyez el a webhely a gépeden, hogy eredményesebben tudd a böngésződet használni. A sütik használatát le tudod tiltani a böngészőben. ha ezt nem teszed, vagy az "Engedélyezem" gombra kattintasz, azzal megengeded a sütik használatát. Az adatkezelés tájékoztatót, az alábbi linken találod: https://www.fengshuis.hu/wp-content/uploads/2016/07/Adatkezelési-tájékoztató.pdf

Bezárom