Megmondom őszintén tetoválás ügyben nem én vagyok a leghitelesebb személy, hiszen nincs tetoválásom, és annyira nem is pártolom ezt a műfajt. De annyi kérdést kapok mostanában tetoválás ügyben, hogy úgy tűnik muszáj utánajárnom a témának.
A kérdések a mintaválasztás köré fókuszálódnak. Milyen mintát, szöveget válasszak?
A tetoválás örök időkre szól, veled marad addig, amíg csak élsz. 20-30 évesen más ember vagy, mint 50-60 évesen. Ahogy azt Aradszky László is megénekelte – a híresztelésekkel ellentétben – nem csak a 20 éveseké a világ. 50-60 évesen is vannak céljaid, életed, mész társaságba, strandra, bárhová. Olyan mintát kell választanod, amit akár 60 évesen is vállalsz, és nem válsz vele nevetség tárgyává, nem kell szégyellned. Éppen ezért a „TAXI MANCI” vagy „Szeretlek Ibi!” nem hiszem, hogy a legjobb választás.
Feltétlenül nézz utána, hogy az általad választott szimbólumnak, hol, melyik kultúrában milyen jelentéstartalma van. Egy dolog, hogy egy minta tetszik neked, a másik az, hogy ezzel üzenetet közvetítesz a külvilág felé az érzéseidről, gondolkodásodról, az sem ritka, hogy bizonyos szubkultúrához való tartozást fejeznek ki egy-egy mintával.
Tradicionálisan, bizonyos népcsoportoknál még ma is, a tetoválás mintáját ki kellett érdemelni. Valamilyen próbatételnek, beavatásnak kellett megtörténnie ahhoz, hogy egy alkotás felkerüljön valakire. Egyfajta rangot, esetleg kiváltságot jelentett.
Amit még érdemes megfontolás tárgyává tenni, az a hely a testeden ahová rád varrják a mintát. Más a jelentése, ha tested elülső részén van egy tetkó, más, ha a hátadon, a kezeden, vagy a lábadon. El is rejtheted a mintát valami intim testrészedre.
Az is nagyon fontos, hogy olyan helyszínen készüljön el a mű, ahol profik dolgoznak. Vannak helyek, ahol igazi művészek készítenek gyönyörű műalkotásokat. Ha fontos számodra a minőség, akkor feltétlenül tetováló művészt válassz.
Fontos a higiénia, az egészségügyi előírások betartása. A hely legyen makulátlanul tiszta, a steril tű, és a kesztyű alapfelszerelés. A sebet feltétlenül kezeld megfelelően, nehogy összeszedj valami fertőzést.
Ha vannak egészségügyi problémáid, mint például vérzékenység, bőrproblémák, cukorbetegség, akkor az orvosoddal feltétlenül beszéld meg a tervedet. Csak az ő instrukcióját követve, az ő jóváhagyásával végeztesd el a beavatkozást.
Ha a tetkó mellett döntesz, akkor csak okosan, körültekintően, felelősséggel!