Valamikor a hetvenes évek közepén láttam Nepp József rajzfilmjeit, mely egy „esetlen” figura, Gusztáv hétköznapjait jelenítette meg. Az egyik, melyet karácsony táján mutatott be a televízió, különösen mély benyomást tett rám. 10-12 éves lehettem akkor, még 30 év távlatából is élénken emlékszem erre a részre.
A történet röviden arról szól, hogy Gusztáv boldog házasságban él feleségével. Óvatosan, szinte észrevétlenül ellentét alakul ki kettőjük közöttük. Folyamatosak lesznek a veszekedések, tányérokat, poharakat hajigálnak egymáshoz, puskával, pisztollyal lövöldöznek egymásra.
Ahogy folyik a csetepaté, egy-egy képkocka erejéig megjelenik egy-egy naptár lap. Azt látjuk, hogy halad az idő előre januártól decemberig.
Hopp, elérkezünk december huszonnegyedikéhez! Mit látunk? Meglebben egy fehér zsebkendő valamelyik puskatusra kötözve, Gusztáv és felesége megadja magát a szeretet ünnepének, kibékülnek. A karácsony békességben telik. Fenyőfát állítanak, ünnepi ebédet készítenek, rokonok, barátok érkeznek vendégségbe.
A TV képernyője előtt mindenki fellélegezhet, mert béke, szeretet, megértés költözött Gusztávék otthonába. Az idő azonban eközben is halad. Elmúlnak az ünnepek, ismét január lesz, és a harc, a békétlenség, az összecsapás ismét állandósul a házaspár között.
Emlékszem gyerek fejjel mennyit gondolkodtam azon, hogy szegény Gusztávék házassága, miért alakult így?
Most, felnőttként, több évtizedes élettapasztalattal a hátam mögött, sem találom a választ a „miértre”, de Feng Shui tanácsadóként tudom, hogy mi a MEGOLDÁS!
Ha Gusztáv és kedves neje felkért volna tanácsadásra, mint FengShui szakértőt, az első, és legfontosabb tanácsom az lett volna, hogy az egymás szapulása, és megsemmisítésre való törekvés helyett, a fókuszt helyezzék értelmesebb tevékenységre.
Kötelező lomtalanítást írnék elő. Kidobásra ítélném a fegyvereket, a csorba, repedt tányérokat, poharakat.
Az énképük átértékelése, a hibás önismeret, az elavult szerepek feltérképezése céljából át kellene válogatni a ruhatárukat, cipős szekrényüket.
A patthelyzet megoldása érdekében a működésképtelen, elhasználódott tárgyakat ki kellene dobniuk.
Minden olyan eszköztől meg kellene válniuk, amit olyan személytől kaptak, akit nem kedvelnek, hogy megszűnjön a mástól való függés, a kiszolgáltatott állapot.
Egészséges, zöld, élettel teli növényeket vásároltatnék velük, hogy több energiájuk legyen, új lehetőségek nyíljanak meg előttük, és legyen bennük hajlandóság a fejlődésre és a változásra.
Mindezek után rábírnám őket egy alapos nagytakarításra, majd egy közös tértisztítási rituálé megtartására.
Abban is biztos vagyok, hogy a lakásuk alaprajza igen messze van a szabályos négyzet-, vagy téglalapformától. Ez a szélsőséges „szenvedély”, egymás ellen fordulás, a stresszes hétköznapok a Hír, hírnév életterületen található többletre utal. Ez a lakásuk déli részén található.
Bizonyos, hogy a Szerelem házasság (Dél- Nyugat) életterületen is mutatkozik szabálytalanság. Attól függően, hogy mi a konfliktus alapja lehet hiány, vagy akár többlet is. Az állandó társkapcsolati problémák, a gyenge női energiák, instabilitás, bizalomhiány, energiahiányra utaló jelek.
A női dominancia, önzés, többnyire többletenergiát mutat a Szerelem, házasság életterületen.
A düh a borúlátás, mérgelődés, egymás kiszipolyozása, gyakori viták, konfliktusok, a Család egészség (Kelet) zóna problematikáját mutatja.
A lomtalanítást, az alapos takarítást követően Gusztávék következő feladata a lakás átfestése lenne, hogy megoldódjanak az alaprajz szabálytalanságából fakadó anomáliák.
A kínai öt elem tanát figyelembe véve (ennek magyarázatába nem kezdek bele, a hely szűke miatt, ez ugyanis egy teljes tankönyvi anyag), a hiányoknak és a többleteknek megfelelően az egyes életterületeken ideális színeket használva, energetizálnánk a hiányos területeket, illetve elvezetnénk a többlet energiát.
Biztos vagyok abban, ha azt a mérhetetlen feszültséget, energiát, amit pillanatnyilag egymás ellen fordítanak, hatékonyan használnák, a lakásuk rendbetételére, nem telne el sok idő, és az életminőségük gyökeresen megváltozna.
Nem tudom megmondani, hogy milyen irányt venne az életük. Ez attól függ, hogy Ők ketten mit szeretnének, mi a céljuk. Ehhez a fenti feladatok végrehajtását követően különböző szimbólumokat javasolnék, attól függően, hogy erősíteni szeretnék-e vagy gyengíteni a párkapcsolatukat.
Ha például úgy döntenek, hogy együtt folytatják ezt a földi létet, szeretetben és békességben, a következő lehetőségek közül választhatnának:
Az egyenrangú párkapcsolat jelképe a delfinpár.
A Pillangó pár a hosszú, boldog házasság szimbóluma. Gondoljunk csak arra, hogy a hernyó mekkora átváltozáson megy keresztül, amíg pillangóvá érik. Egy házaspárnak is rengeteget kell formálódni, alakulni, csiszolódni egymáshoz, míg elérik a harmonikus együttlétet.
A vörös rózsa arra emlékeztet bennünket, hogy a párunkat hibáival együtt tudjuk elfogadni és szeretni. Ne feledjük: „nincsen rózsa tövis nélkül”. Célszerű kettő rózsát, vagy egy csokrot választani. Semmi esetre se őrizgessünk elszáradt rózsacsokrot. A friss élő növény szimbolizálja, a friss, élő érzelmeket.
Az említett szimbólumok a szerelem házasság életterületen használhatóak.
A Család, egészség életterület erősítéséhez, illetve a családi béke helyreállításához használhatunk JÁDE követ, mely segít, rendbe hozni a belső békénket. Támogat abban, hogy harmóniába kerüljünk önmagunkkal és környezetünkkel.
Az AVENTURIN energiája vidámságot és békességet hoz életünkbe, hogy kellő mennyiségű erőnk legyen ahhoz, hogy szeretetteljes kapcsolatot ápoljunk családtagjainkkal.
A mai stresszes zaklatott környezetben a SMARAGD igazi életelixír. Hozzájárul a harmónia megteremtéséhez fizikai, lelki, szellemi síkon egyaránt, rezgése által rátalálunk valódi temperamentumunkra.
Közeledvén a legszebb ünnepünkhöz – a karácsonyhoz -, bízom abban, hogy időben érkeztek ezek a tanácsok, egy békés, boldog ünnep megteremtéséhez!
Kedves Anikó!
Azt gondolom, hogy előzmény mindig van, maximum nem veszünk róla tudomást, mert félünk megélni, és elfogadni a veszteség érzését.
Ilyenkor kicsit mindig bajban vagyok, mert jómagam azt vallom, hogy aki menni akar, azt hiábavaló visszatartani, el kell engedni, még akkor is, ha nagyon fáj. Ugyanolyan veszteség, mintha meghalt volna a kedvesünk, így a gyásznak, a boldogtalanság érzésének helye van.
Gondolj arra, hogy ELMÚLIK. 🙂
Szép napot!
Andi
Kedves Andrea,
Csalódót vagyok, mert nemrég elhagyott a férjem és nem értem miért, mert nem nagyon volt előzménye. Nem is tudom mit remélek tőled, hogy mit írj nekem, de ha a párkapcsolatomra rosszul hatot a lakberendezés, akkor vajon miért csak rám hatot negatívan? És a férjemet miért tette sikeressé abban, hogy egy másik nőre találjon?
Most boldogtalan vagyok és kavarognak a gondolatok.
Szebb napokat,
Anikó
Kedves Kata!
Nagy öröm számomra ilyen hozzászólást olvasni. Bárcsak többen próbálnák ki csak a lomtalanítást és a tértisztítást. Azt gondolom gyökeresen megváltozna sokak véleménye a Feng Shuiról, hiszen a véleményt felváltaná a tapasztalat! 🙂
Köszönöm a jó kívánságot!
Köszönöm a tanácsokat! Mindenképpen kifogom próbálni. Már lassan 4 éve lesz hogy együtt élünk a párommal, de a ház folyamatosan változik, most is épp festés alatt vagyunk. Közben volt egy háztisztítás is tömjénnel és sokat javult a légkör azóta. 🙂
Viszont kívánom a Békét és a Boldogságot !
🙂
Igen, Andi, igyekszem hálás lenni. Érted is az vagyok:)
Kedves Nóra!
„Csak” annyira nehéz, mint megszabadulni régi szokásainktól, kapcsolatainktól, tulajdonságainktól.
Legyen szép napod!
köszönöm, legjobbkor érkezett ez az írás. Most fogok neki újból a lomtalanításnak. Azt hiszem még több erőm lett ettől, mégegyszer köszönöm Andrea. Vajon miért annyira nehéz ez a dolog?
Kedves István! Talán ez a „csiszolódás” időszaka.
Köszönöm Tibor!
Igen jövőre is itt leszek, és lehet számítani rám! 😉
Ó Aniko milyen rendes férjed van! :)Nem lehet panasz az élő érzelmekre.
ÉNY a Segítőkész emberek, utazás életterülete. Csak akkor dobd ki, ha az életutadon tovább szeretnél haladni. 🙂
hat igen nagyon szep ahol jol megvan a csalad es szep unepet tolthet egyutt a csalad.Sajnos ez nalam nem igy van nagyon ragaszkodok a baratnomhoz nagyon szeretem ot de mostanaba nagyon sokat veszekedunk,nem tudom mijen utra terjek minden kedves es szep csaladnak akik egyut toltik a karacsonyt kivanok boldog karacsonyt.
Igen Anikó! Azt hiszem Nepp József akkoriban jó néhányunk „valóságát” ültette át Gusztáv-sorssá! 😀
És az, hogy most ott vagy ahol, az mind ennek köszönhető, úgyhogy légy hálás! 😉
Egy különleges ajándékot csak egy különleges embertől kaphatunk :-). Az,hogy az életem a helyes mederbe került olyan embereknek köszönhetem mint te. Egy ajándék akkor különleges ha személyes. Hát ez is az, mint a többi. Egytől egyig a harmóniáról és végtelen szeretetről szól .Remélem jövőre is kapunk tőled hasznos tanácsokat, és együtt tudjuk tovább építeni azt a különleges és misztikus világot, ami sokak számára meghozza az igazi boldogságot !!
Gyakran kapok egy szál vörös rózsát a férjemtől és mivel a lakásban nagyon száraz a levegő egy hét alatt kiszáradnak… ezek szerint most dobhatom ki őket.. 😮 (egyébként az ÉNY-i fal melletti polcon vannak)
Jaj, Andi, ez a rész nekem is…
Ugyanígy mélyen érintett, sokat gondolkodtam a mesében ábrázoltakról.
Annál is inkább, mert volt mit megtapasztalnom a magunk életében is (szüleim közti diszharmónia, tettlegességig fajuló meg nem értés, majd válás…)
Neked és Minden Olvasódnak áldott Adventet kívánok.