Hogy mi a Feng Shui? Sok remek tanácsadó megírta könyveiben, illetve különböző publikációiban. Én néhány gyakorlati, hétköznapi gondolatot szeretnék Veled megosztani, illetve tévhiteket eloszlatni ezzel a ma is, – nagyon is – élő tudományról.
„Ha a gazdagság sarokba háromlábú békát teszek hátán kis teknőssel sok pénzem lesz?”
„A hálószobába delfint kell tenni, hogy legyen végre pasim?”
„A tükröt tényleg nem szabad ajtóval szemben elhelyezni?”
„Az akvárium valóban fellendíti a karrieremet?”
Feng Shui szakértői munkám során rengeteg ilyen és hasonló kérdést kapok. Ezért azt gondolom, hogy sokan teljesen félreértelmezik eme tudomány miben létét, az ezzel kapcsolatos lehetőségeket.
A Feng Shui való igaz, hogy rengeteg szimbólumot használ az egyes életterületek energetizálására. A szimbólumok elhelyezése a jéghegy csúcsa, mondhatni hab a tortán, nem ez a lényeg.
Az emberi lét célja a fejlődés. Fejlődni érzelmileg, lelkileg, anyagilag, szellemileg. Ahogy fejődünk, egyre többet tudunk a körülöttünk lévő világról. Másként gondolkodunk bizonyos dolgokról, más lesz a véleményünk, más érzelmi, fizikai reakcióink lesznek. Vagyis változunk, változtatunk, ahogy életünk ritmusa ezt diktálja. Vagy nem? Hát, a saját környezetemet vizsgálva, hát NEM.
Egy-egy tanácsadás során, ha kimondom a „változtatni, változni” szavakat, sokszor nagyon elutasító a válasz, a reakció. Sokáig nem értettem, hogy miért.
A következő felfedezést tettem: a változást sok esetben valamilyen fájdalmas, tragikus esemény idézi elő, amitől szenvedünk, ami valamiféle gyötrődést okoz. Ez lehet akár testi, anyagi, vagy éppen érzelmi. Ilyenkor valamiből túl kevés van, vagy éppen túl sok. Így a változás, mint esemény, összekapcsolódik a félelemmel, mint érzéssel. A félelem felfogható egyfajta motivációként is, ami vagy cselekvésre ösztönöz, vagy nem.
Azt is látom azonban, hogy bizonyos élethelyzetekben oly sokáig „ülünk”, hogy az élet, vagy sors – nevezzük bárminek – kénytelen olyan szituációt produkálni, hogy nincs más választásunk, mint elhagyni a kis langyi mocsarunkat. Ez érthető módon fáj.
Én a FengShuira, olyan eszközként tekintek, ami segít abban, hogy változzak, változtassak akkor, amikor az időszerűvé válik.
Könnyebb mérlegelve, önként, józanul meghozni egy döntést, mint azt nyomás alatt, kényszer hatására azt érezve, hogy nincs választás.
Mégis mit tehetsz saját magad, szakértő segítsége nélkül, ha azt érzed, hogy időszerűvé vált más medret választanod életed folyásának? Mi az, amit szakképzettség nélkül alkalmazhatsz a Feng Shui szabályai közül?
Ha tudatosan – és itt a hangsúly a „tudatosan” szón van – akarod alkalmazni a Feng Shui szabályait, akkor mindenképpen az első lépéssel kezd, ami egy alapos lomtalanítás. Ne kímélj egyetlen fiókot, egyetlen szekrényt sem. Pásztázd végig az összes zugot idejét múlt ruhák, könyvek, újságok után kutatva.
Ahogy megfogod régi szerelmedtől kapott csecsebecsédet, óhatatlan, hogy át ne gondold mi is történt valójában. Lehet, hogy ma már bocsánatos bűn, amit a régi nagy Ő elkövetett ellened, és ahogy ez az ajándék a szemétben landol, úgy te is hagyod azt a sebet végre behegedni.
Ha leemeled a falról azt a képet, amit akkor kaptál a kollégáidtól, amikor épp búcsúztattak, mert a főnököd nem tartott igényt a munkádra, és amikor erre a képre nézel, mindig az a fájdalmas emlék jut eszedbe… Bátran dobd ki, vagy ajándékozzuk el. Ha nem tetszik az a váza, amit anyósodtól kaptál, azzal se bánj kíméletesen.
Válj meg bátran mindentől, ami már a múlté, ne sajnálj semmit, teremts helyet az újnak!
Ahogy fokozatosan, lépésről lépésre rend lesz környezetedben, úgy fokozatosan bensőnkben is helyére kerülnek a „dolgok”.
A következő lépés egy alapos nagytakarítás. Ha ezzel is megvagy, akkor kerülhet sor a tértisztításra. Ez nem mást, mint egy rituálé, egy szertartás, melynek célja az életteredben felgyülemlett negatív energia eltávolítása, egy új élettér nyitása..
Hidd el, nem, nem, inkább ne hidd el, ha nem próbáld ki! Figyelj! Tapasztalj, hogy mi történik! Milyen változásokat eredményez az életedben! Első lépésként ne szimbólumokban gondolkodj!
Tudom, hogy első ránézésre egy szimbólum megvásárlása, elhelyezése könnyebbnek tűnik. Ez azonban csak illúzió. A befektetett munka, az erőfeszítés, a helyes törekvés mindig meghozza a kívánt eredményt.
A Feng Shui egy lehetséges út a sok közül mely segíti a fejlődésedet, és elvezet céljaid megvalósításához, már ha nem felejtetted el azokat kijelölni.
Ha engem kérdezel, saját tapasztalatból mondom, hogy a mocsarunk előbb, vagy utóbb, de menthetetlenül kiszárad.
Lehet, hogy jobb önként, időben kiszállni belőle, amikor még kevésbé fáj?
Kedves Alexandra!
Számodra mit szimbolizál ez a kép?
Szép napot!
Andi
Kedves Andrea!
Kérlek segíts nekem a következőben. Ajándékba kaptam a napokban két unokaöcsémtől egy képet, melyet egy rajz látható, egy angol utca, ahonnan egy piros emeletes busz jön szembe. Egyszerűen nem tudom, hogy hol helyezzem el. Tudom sok minden van már, amitől meg kellene válnom, mert még a lomtalanításnak sem álltam neki, az időjárás miatt. De ez egy kedves emlék nekem. Amikor majd az időjárás engedi nekiállok és mindent kidobok, ami régi és elavult. Akkor szeretném ezt a képet kitenni, de hová? Nem szeretném, ha valami bajt idéznék elő azzal, hogy rossz helyre teszem.
Válaszodat előre is köszönöm, további szép napot Neked!
Üdvözlettel: Alexandra
Tökéletesen igazad van Andi. Csak nemrég értettem meg ennek a jelentőségét. Ahhoz, hogy be tudjam engedni az újat, el kell tudnom engedni a régit. Olyan dolgokat őrizgettem, amikről mit se tudtam, és csodálkoztam, hogy az történik velem, ami. Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy nagyon erős elhatározás kell, ennek a véghezviteléhez. Vannak napok, amikor úgy érzem, hogy képtelen vagyok rá. Azonban itt jön a képbe a makacsságom! 😉 Akkor is végig csinálom!! A cél: a rend, minden tekintetben.
Szia Andi!Én nem vagyok egy gyüjtögetö tipus és évente 2x szoktam lomtalanítani de az a tapasztalatom lehet hogy a gyerekek miatt de mindig akad valami ami mar nem kell én inkabb annak a hive vagyok hogy tovabb adom amit meg használni lehet legyen az ruha jaták stb szoval azt szerettem volna mondani hogy ez a feladat nem áll távol tölem 🙂
Medves Márti!
Nem kell mindennek megtalálni az okát, és a magyarázatát. Ezt például elég CSAK csinálni! 😀 😉
Szép napot!
Andi
Andi! Nagyon érdekes!
Többször fogtam már hozzá a lomtalanításhoz, nem tudom miért, de mindig valami gát akadályoz, hogy befejezzem. Két szobában a szekrénysor van már csak hátra. Ez tuti kész lesz a héten a takarítással együtt. Csak nincs magyarázat a gátra és nem is értem. 🙁
Kedves Zsuzsa!
Nagyon ritkán, de sohasem észrevétlenül.
A Feng Shui számomra éppen ettől nagyszerű, hogy tudatosságra, átgondoltságra és előrelátásra nevel. 🙂
Kedves Andrea!
Igaz a mondás, hogy mindig az első lépés a legnehezebb… de kikerülhetetlen…
Hogy ez a régi, ma már akár hasznavehetetlen, szívünknek oly kedves vagy kevésbé kedves emlékekkel átitatott dolgok „kikukázását” jelenti ?!?
Időnként meg van a nagy elhatározás, és ha azonnal nem viszem ki, vagy nem ajándékozom el, észrevétlenül visszatalál a régi helyére… Veletek is van ilyen? 🙂
Zsuzsa
Kedves Judit!
Ez egy remek hozzáállás a feng shuihoz! 🙂 Ebből még akármi is lehet! 😀 😉
Szép napot!
Andi
Veszteni valóm nincs megpróbálom !